A világ legnagyobb szüksége

Egy kicsit több kedvesség s megértés,
kevesebb írigység és kapzsiság!
Egy kicsit több építő, s szépítő szándék,
kevesebb betartás és hanyagság!
Egy kicsit több törődés egymással,
környezetünkkel és a természettel!

Hisz a fák lombjai hozzánk susognak,
télen meleget nyáron árnyékot adnak.
A madarak sok vidámságot hoznak,
de erdők, mezők állatai előlünk szaladnak.

Rétek virágai csak illatozzatok,
erdők madarai nekünk daloljatok,
s benne mindíg otthont találjatok!

Nap sugarai miránk ragyogjatok!
Folyók, patakok ki ne apadjatok,
s éltető tiszta vízzel tápláljatok!

Lélegzetelállító a világ szépsége,
kérlek ne rombold, hanem tegyél érte!

Legyen köztetek szeretet és béke,
s költözzön boldogság az emberek szívébe!

Tárd ki szívedet a világ felé, s az megnyílik előtted!

Nincs szebb a tavasznál

Nincs szebb a tavasznál,
az éppen nyíló virágnál,
a szellő susogásánál,
a vidámságot tükröző
emberi arcoknál!

Ragyogj, ragyogj szeretet csillaga,
s hozzál békét minden nyugtalanra!

Jusson el hozzátok szívem hangja!

A lelkekre is tavasz szálljon,
minden szívben rózsa nyíljon!
Minden szívre béke leljen,
s szeretettel telljen!

Ragyogj, ragyogj szeretet csillaga,
találjon nyugalmat mindenki arca.
Költözzön tavasz minden szívbe,
egy megújulást hozó szebb jövő reménye!

Ha nekem lenne.....

Ha nekem lenne én adnék,
szomorkodni senkit nem hagynék.
Bearanyoznám a világot,
s elűzném a bánatot.

Feltörölném a könnyeket,
vígasztalnám a csüggedőket.
Szeretetet adnék, kapnék
azáltal, hogy itten volnék.

Vár állott most kőhalom

Az alábbi versemet is szívesen megfaragnám!

Vár állott most kőhalom

Drégely vára állott itt vala,
s benne hős vitézek kicsiny hada,
kik útját állták a töröknek,
s életüket áldozták egy szebb jövönek!
Jobb hazát, s sorsot remélve
álltak ellen a túlerőnek.

A hatalmas oszmán sereg a vár elé vonul,
s a magyar vitézek bátor szíve összeszorul.
De a várat tartani kell mindenképpen,
hisz hazánk sorsa függ ezen erősségen.

Ágyúk dörögnek, falak repednek,
sebesültek jajveszékelnek.
Amott egy török már zászlaját kitűzné,
de egy magyar vitéz a sáncról leveté.

Nyilak repkednek, dobok peregnek,
s mindkét oldalon holtak hevernek.
Asszonyok, gyermekek szurkot forralnak,
s a falra hágó törökre zúdítanak.

Szondy várkapitány lelkesíté hős fiait,
ameddig bírják, tartsák fel a török hadait.
Remélték harcuk nem hiábavaló lesz,
s általa magyarhonban szebb jövő lesz!

Nekünk utódoknak ezért kötelességünk,
hogy emléküket méltón megőrizzük!
Vérükkel öntözött szent földön mindíg virág legyen,
s tettük feledésbe soha ne vesszen!

Legyünk méltók hősies áldozatukért,
s építsünk szebb jövőt az eljövendőkért!

Élni tudni kell

Sokáig nem tudtam helyesen élni,
csak a pénzt hajszoltam,
s mindíg bánatos voltam.
Nem volt ki nékem példát mutasson,
s nem láthattam előre a sorsom.

Mikor már mindent elértem,
hittem, hogy teljesen révbe értem.
De a boldogság csak nem jött elém,
míg egy barátom karját nem nyújtá felém.

Ekkor találtam meg az igaz utat,
mely ösvényen ismeretlen a bánat.
Hazámért dolgozom hatalmas erővel,
de sokszor nem bírok örömkönnyeimmel.

Az öröm, hogy másoknak adhatok valamit,
néha engem a mennyekbe repít!

Ki a boldogságot keresi kövessen engem,
adjon, s kap helyébe sok-sok szeretetet.
Élni tudni kell, csak a célt kell keresni,
ami nem más,
mint hazánkért, s egymásért valamit tenni!

Megjegyzés: mikor ezt a verset írtam közel egy évig nem volt semmi munkám, ezalatt a köz javára dolgoztam. De mégis ez volt életem egyik legszebb időszaka.