Minden elmúlik,..

Mindannyian küszködünk ebben a ránk kényszerített, abszolút nem emberséges a

Mammon által teremtett világban, és szinte gépiesen végezzük a dolgunkat,

szívünk tele keserűséggel és tehetetlen dühvel, mert nem ezt akarjuk, 

nem ilyen világban akarunk élni!

 Hanem ilyenben!

Az életünk gyorsan múlik, nap nap után csak arra eszmélünk, hogy semmi olyanra nincs időnk,

amire pedig nagyon kellene, hogy időt szánjunk!

Az emberségre, az egymás iránti tiszteletre és megbecsülésre, az odafigyelésre.

Nem érünk rá arra sem, hogy örüljünk egy téli napon a melengető napsugárnak, 

mikor a mindent betöltő fény ragyogása megcsillan a fákra ránehezedő zúzmarán!

Gépek lettünk és mindent hűvös gépiességgel szemlélünk.

Összeeshet előttünk egy ember, kinek élete lehet, hogy csak egy perc odafigyeléssel 

megmenthető lenne!

Nincs rá időnk, átlépünk felette...

Érzéketlen gépek vagyunk, kiégett megkeseredett nemzet.

Jómagam is gyakorta belesodródom ebbe az "árba", mégis minden génem tiltakozik ez ellen!

Egy nemzet pusztulásának vagyunk a tanúi!

Minden elmúlik, de.... Krisztus él!

Mi fog a legjobban hiányozni...

Az élet nagyon szép tud lenni azoknak, akik nyitott szemmel járnak!
A világ varázslatos, lenyűgöző szépségét csak a színes érzelmi beállítottságú emberek képesek
észlelni!
Az idő előrehaladtával gyakran elgondolkodom, hogy mi az amiért érdemes élni, az apró,
sokaknak fel sem tűnő kis csodák milyen nagy élményeket képesek okozni.
Mondd, rácsodálkoztál-e már a zimankós téli hidegben felkelő napsugárra, amikor a fény
olyan tisztává varázsolja a tájat, mint még soha, és a köd felszálló gőzölgő párává változik?
Vagy amikor a frissen lehulló hó alatt a fák álmosan görnyednek és a lábad alatt ropog a hó.
Minden oly fehérbe és tisztába öltözik, mint a menyasszony az esküvő idején.
Vagy tavasszal, amikor a lágy szellő simogat és megérint a természet ébredése?
A madarak vidáman csiripelnek és a hosszú tél okozta megpróbáltatások után kellő táplálékot
találnak.
A fák duzzadó rügyekbe borulnak, rád ragyog a napsugár és a melengető fénye beragyogja a természetet.
Az erdőkben a kis erecskék hömpölygő patakokká vállnak és viszik magukkal a lehulló elszáradt gallyakat. Itt , ott kibújik az avar alól a tavasz hírnöke, a hóvirág, melynek jellegzetes illata felejthetetlen.
Vagy rácsodálkoztál-e már a a fű között megbújó kis bogárra?
A rétekre, amikor azok színpompás virágruhát öltenek?
És ott van a nyár, amikor a fák dús lombokba öltöznek és a hűsítő árnyékuk alatt jól esik a bársonyos fűben hanyatt dőlni és nem buja álmokat kergetni.
Hiányozni fog az ételek és ízek változatossága, egy jó asztaltársaság és a baráti beszélgetések.
Hiányozni fog a legszebb emberi érzés, a szeretet megtapasztalása, édesanyám éneke, a nagymama bütykös gondoskodó keze, a papa nyugodt, életet tapasztalt tanácsa, édesapám dorgálása és a közös vasárnapi ebédek, miközben a jó ebédhez szól a nóta!
No és persze a szerelem is hiányozni fog, az a csodálatos emberi érzés, amikor két szív egyszerre
dobban és a világ mintha egy bársonyos ruhát öltene, olyan szép minden!
Hiányozni fog az először felálló gyermek öröme és a gyermekszemek tiszta, őszinte ragyogása.
Bizony hiányozni fognak a versek is, a művészi alkotások, a változatos és minden népre jellemző kultúra, mely ugyancsak ezerarcú.
A kérdés így szólt!
Mi fog a legjobban hiányozni.... ha meghalok!?

Alexandrosz verse

Áruld el...

Itt még most is égig érnek
a fák, és kint a réteken
gyermekkorom tágra nyíló
szemében ring a végtelen.

Régi nyarak illatával
ölel a szél, míg suttogok:
Hazajöttem, megismersz még
öreg nyárfa? Nézd, én vagyok.

A kisgyermek, ki ágaid közt
kacagott, bújkált egykoron,
az vagyok, csak felnõtt lettem,
és szomorúbb is, jól tudom.

Visszajöttem, megkérdezni:
Mi az, mi hajdan itt maradt?
Áruld el most, öreg nyárfa:
Mért voltam akkor boldogabb?

A képen elhunyt édesapám kedvenc pihenőhelye látható.

Tiszta lelkiismerettel élni...

Egyre kevesebb az olyan ember, aki elmondhatja magáról,

hogy lelkét a teljes nyugalom hatja át!

Egy tiszta lelkiismerettel élő személyről már messziről látszik

a rezdülésmentes nyugalom.

Az ilyen emberekből a biztonságérzet sugárzik,

s gondolataikat nyugodtan, megfontoltan fejtik ki.

Én magam is keresem az ilyen emberek társaságát,

mert ezek bölcsek tudnak lenni, s mi gyakran tanulhatunk tőlük!

Sajnos a mai világ pénzközpontú szemlélete elvakítja az embereket,

állandó feszültségben élnek, munkáikat kapkodva és soha nem a

tökéletességre törekedve végzik.

A gyakorlat azt igazolja, hogy egy higgadt ember sokkal

gyorsabban és tökéletesebben tudja elvégezni a feladatait,

mint egy sok mindenbe belekezdő!

Elcsodálkozom magamon, hogy a csapás

amit előbb vagy utóbb ki kell hevernem,

abszolút nem rendített meg!

Sőt, mára már nagyon boldognak és harmónikusnak érzem magamat!

Nem is cserélnék senkivel sem!

Talán a jó isten küld nekem egy kedves aranyos

megértő társat is, és akkor már itt a földön beléphetünk

mi ketten, boldogan a "mennyek országába"!

Jó lenne, ha ebből a tükörből, melyet magam készítettem,

hamarosan a kedvesem tekintene rám!

Csutkababánál olvastam!

Az előző bejegyzésemre megtaláltam a választ, hogy hogyan kellene élnünk, nekünk magyaroknak ahhoz, hogy mi is és a világ is megváltozhasson!


"Többen írtátok, hogy nálunk minden olyan idilli.
Nehogy azt gondoljátok, hogy nekünk nincsenek gondjaink, megoldandó feladataink.
Gyermekkorom óta álmodozónak tartanak, mert mindig kerestem magamnak az apró örömöket. Olyanokban láttam a szépséget, amit egyesek nevetségesnek tartottak.Egy biztos, hogy álmodtam magamnak egy világot, s ettől senki nem tudott eltántorítani.Ma már örülök, hogy olyan következetesen ragaszkodtam az álmaimhoz.Ebben a világban másfajta értékek szerepelnek, mint ahogyan ma élnek az emberek.Szeretem a megálmodott világom, mert itt az számít, hogy te milyen ember vagy, te mennyit tudsz adni.Nem számít, hogy mennyi pénzed van, milyen házban laksz, mennyi márkás dologgal vetted magad körül.Ebben a világban fürdünk a szeretetben, mert tiszta lelkű gyermekekkel vagyok körülvéve.Ebben a világban fényesnek érzem magam, s tudom, hogy minden örök értékű, amit létrehozunk."

Bizony megfontolandó gondolatok!
Forrás:

http://raczildiko.blogspot.com/

Egy kicsi ház...

Egy ilyen kicsi házat szeretnék szép kerttel és sok-sok állattal,

megszűnnének a gondjaim a nagy házzal és a rezsivel kapcsolatban.

Mennyivel nyugodtabb életem lehetne?

Nem kellene ennyit dolgoznom, több időm jutna másokra.

Szabadidőmben csak elfarigcsálnék és gyönyörködnék

az állatokban,és a természet minden megnyilatkozásában.

Álmodtam egy alkotófalut...

Tudom, hogy idealista felfogású vagyok,

hogy az életem utolsó öt évében rendkívüli fordulatot vettem,

de mindíg képes voltam a megújulásra,

az új, az emberi társadalmat előrevivő gondolatok elfogadására!

Nem kötöm magamat mereven egy ideológiához sem,

ha valaki észérvekkel meg tud győzni,

képes vagyok azokat elfogadni!

Tudom, hogy csak álom ez, de jó megálmodni egy olyan

közösséget, ahol nem a húsosfazékhoz való tolakodás és az

ahhoz való mindenáron történő ragaszkodás áll az előtérben,

hanem a közösség fennmaradása, a közös tettek,

és a közös örömök keresése,

valamint az ebből adódó mindannyiunk anyagi és szellemi

gyarapodását szolgáló tevékenység a legfontosabb!

Természetesen úgy, hogy abban úgy az egyén mint a közösség

megtalálja a számítását.

Nem pénzalapon kell gondolkodni, hanem érzelmi alapon,

törődve a másikkal úgy, hogy figyelmen kívül kell

hagyni annak faji, vallási és politikai hovatartozását!

Ez az amit Rózsa Florez életéből, mint pozitívumot

most legutóbb megtanultam!

(lásd. a következő erre vonatkozó bejegyzésemet is!)

A munka az embert kell, hogy szolgálja és nem fordítva, és

nem csak egyes emberek érdekeit, hanem mindannyiunkét!

Ennyi bevezető után elmesélném a soha meg nem

valósítható elképzelésemet!

Miért nem valósíthatóak meg?

Azért mert mindíg olyanok ragaszkodnak azokhoz a pozíciókhoz,

akik képtelenek az új befogadására, a kedvező változásokra,

melyek mindannyiunk érdekeit előmozdíthatnák!

Egy olyan közösséget szeretnék, ahol az emberi tehetségek

érvényesülésének semmi nem szab gátat, ahol az írigység

nem állíthatja meg a tehetséges emberek kibontakozását!

Milyen szép lenne egy alkotóházban illetve faluban

különféle mesterségeket űző emberekkel együtt dolgozni,

és az általuk elkészített tárgyakban,

művekben gyönyörködni, azokat a mindennapi életben alkalmazni.

Itt mindenféle mesterség szóba jöhetne.

Ez akár meg is alapozhatná a felemelkedésünket is!

Más szemmel kell látni a világot!

Hálát kell adnom a mindenhatónak azokért a bölcsességekért melyeket miránk hagyott örök útmutatóként, hogy hogyan kellene élni az embereknek!

És hálát kell adnom azért is, hogy ezeket az ismereteket fel is tudtam fogni, hogy a mindennapi életben alkalmazni tudjam azokat!

Hálát kell adnom azért is, hogy a sors ilyen derék jószándékú embereket sodort az utamba, mint

Ti kedves barátaim! Nem is tudjátok, hogy milyen nagy örömet szereztetek nekem a barátságotokkal, a figyelmességeitekkel és a hozzászólásaitokkal!

Igazán boldog vagyok, hogy megismerhettelek benneteket!

Azt kívánom néktek szívem minden melegével, hogy bár a világ tele van fájdalommal és keserűséggel, de találjatok egymásra Ti jószándékú emberek!

Nagyon sokszor elgondolkodom, hogy az emberi élet jobbra fordulását soha nem az anyagi jólét hajszolása, hanem az emberek őszinte szeretete okozta!

Nem véletlenül mondta Jézus, hogy "az elsőkből lesznek az utolsók, és az utolsókból az elsők"

Csak egy példával próbálom szemléltetni ennek az idézetnek az igazát!

Vegyünk egy vezetőt, aki a dolgozóinak a jó teljesítményük ellenére is

meglehetősen alacsony bért ad. Ugyanakkor önmagának nagyon magas fizetést ad!

Ő, bár látszólag" első" kizárja magát a közösségből, és mindenki

írígy lesz rá! Mi történik akkor, ha ő a dolgozóit jól megfizeti, de ugyanakkor önmagának roppantul alacsony jövedelmet állapít meg!? A dolgozói elkezdenek aggódni érte, hogy egy ilyen jó főnök aki törődik velük, többet érdemelne! Bizonyára többen meg is hívják majd ebédre és elhalmozzák ajándékokkkal! Így lesznek az utolsókból az elsők!

Váci Mihály

AZÓTA


1945. május nyolcadikán végetért a második világháború.
Új időszámítást vezettek be.
Meghirdették a világbéke korszakát.

És azonnal nekiláttak.

Fogságba terelték a különböző közkatonák millióit,
százezreket őriztek a világ annyiféle megfigyelő táboraiban,
tízezreket vetettek börtönbe a béke glóbuszán,
kémek és ellenkémek, árulók és hitvallók
százait ítélték el történelmi ragyogású perekben;
tökéletessé tették a tudomány lehazárdabb felfedezését,
kidolgozták a totális csapás és ellencsapás
biztos rendszerét, felülmúlhatatlan eredményeket
értek el a vegyi fegyverek, a napalm,
a bénító, a lombtalanító, a szikesítő eszközök humánus
alkalmazásában, kétszer több bombát gyártottak és dobtak le
a félelemtől tátogó falvakra, mint amennyit a második
világháborúban Európára szórtak, azóta csaknem annyian
haltak meg a sárgák, feketék és fehérek közül
faji és az osztálygyűlölet dühöngéseitől,
mint a második világháború gázkamráiban,
legalább háromszor annyi forradalmárt végeztek ki,
mint amennyi meghalt a spanyol forradalomért,
százezreket öltek meg kibogozhatatlan helyi háborúkban,
azóta az emberiség lelkét nagyobb bűn terheli a vietnámi
krizantém lelkű nép törvényesített irtásáért, mint
az ukrajnai tömegsírokért, azóta több cinizmus, szadizmus,
nemzeti gyűlölet és előitélet szabadult a Földre,
mint amennyit Hitler apparátusa megtestesített; a pénz,
a hóditó vágy, a rossz kézbe került hatalom
több bűnt követett el a harmadik világban,
mint a gyarmatosítás még visszafizetetlen négyszáz esztendeje,
tankok csörömpöltek át elszánt kis országok forradalmain,
felszántották és sóval behintették Lumumba nagy termőföldet
ígérő lelkét, századunk segesvári csataterén ledöfték Che Guevarát,
Made in USA fegyverekkel lelőtték Amerika két fiát, akik nemcsak
a Holdra, józanabb Amerika földjére akartak lépni,
megölték Kinget, a négerek fülledt nyomorának
ablaknyitogatóját, a dél-amerikai indiánok közül
többet irtottak ki, mint amennyit Corteznek és
a kondás Pizzarónak ennyi idő alatt sikerült.

A kis kövér Olaszország ujjai közt szopogatja
Európa fülemüléit, felfalja fürjeinket,
az ember jóllakottan kiüríti sok száz pusztuló
lelkes állat delikát húsát, emancipált prostituáltjaink
kivesző madarak tollaiba takarják pucérló testüket, égre
terpesztett lábaikra fital-fókabőr-csizmát huzigálnak,
a gépkocsis urak kiirtják a történelmi városok isteni
galambrajait, mert azok lemocskolják a karosszériákat,
a város lélegző kertjeit leöntik betonnal a parkolóhelyekért.
Azóta beszennyezik a Föld édesvizeit, sugárzóanyagokkal
megmérgezték a világtengereket, fertőzővé
tették a levegőeget, aknamezővé az országutakat,
támaszponttá a Holdat, arzenállá a sztratoszférát,
új szíveket és új rettegéseket ültettek belénk,
szelid igényeinket elgyávítja
a rentabilitás, a racionalizálás, a termelékenység hisztériája,
legjobb szellemeink
gondolatai közül eltűnik az emberi üdvösség
megtervezésének gondja, kiszorítja
a világűr meghóditásának eufóriája. Halad a dologi világ,
és megtorpan az ember, kényelmesebb az élet,
de szomorúbb. Sokkal többet tudunk a létről,
mint amennyivel még el lehet viselni, felfedezünk
mindent az anyagról, s elveszti önbizalmát
az emberi szellem. Szabályozzuk a temészetet
s felfal szabályozhatatlan természetünk,
ennyi tökéletes tárgy között
tökéletességéből mind többet veszít az ember.

És azóta újra és újra nekilátunk, jóra összeesküvők,
megcáfolni e történelmet,
s felhozni valamit az emberiség mentségére.

SZÁZEZER ÚT

Én mindig másként gondolom,
amit elém kínál a lét.
Ha rádnézek is - álmodom
egy velünk történő mesét.
Ha azt mondanám: - Jó, igen.
Ne vedd komolyan, el ne hidd:
- másodpercenként a szívem
igent biccent és nemet int.

Mert én magam is szüntelen
más vagyok, mint aki vagyok,
- sem az, akinek képzelem
sem az, ami én akarok
maradni, lenni: egyre más,
és mire elfognám, megint
új arc, szédület, kusza láz,
arcom rám soha nem tekint.
Bármely tükörben nézzem is:
- Megvagy! Idenézz! - sír, nevet,
de már is más, ahogy a víz
ragyogtat minden új eget.

Míg alszom, tán ébren vagyok,
s ébren meg mélyen álmodom.
Hiszed - ölelsz, mint hű rabod,
s szíved tán épp elárulom,
és ha ellened vétkezem,
akkor hű sírásom keres,
s míg téged simít két kezem,
talán haragtól kék eres.

Mikor hozzád szegez a kín,
talán máshol feltámadok,
s ha hívnak csavargásaim,
mindig feléd vándorolok.
Rád nézek: - s hol vagy, nem tudom.
S bármit nézzek, az mind te vagy.
Elhagylak százezer úton,
hogy megleljem kapuidat.

És mindig másra vágyom,
mint amit szívből akarok.
Szomorún érzem fájón,
azt, ha boldog vagyok,
mikor a legforróbban élek,
legjobban gyilkolom magam,
s a legéltetőbb szenvedélyek
átölelnek halálosan.
Mert nincs határa semminek,
a van, nincs fojtva ölelik
egymást; ha dobban a szíved,
mindig meg is hal egy kicsit.

A van, a nincs kétvégű hinta,
és lengő hinta minden itt:
- ez mélybe dönt, szállni tanítva,
az zuhantat, míg felröpít.
Ha öröm hív - már vár a kín,
- a hinta egyre fel, leszáll,
ha égben vagy, lenn pokol int,
s ha mélyben - fentről fénysugár.

Ne kérj válaszokat, szívem.
Az igazságból is csak azt
tudom csupán, hogy elhiszem,
de nem azt tudom, hogy igaz.
Már másképp hiszem a világot
s régóta másképpen tudom.
De nem igaz, jó egy se - látod,
hát hagyd - majd újra álmodom.

Az Isten előtt álltunk régen
Egyetlen testvérem, és én
S a nagy urat zokogva kértem
Engedje meg, hogy mint az égben
A Földön is legyen enyém!

Bár egy reménysugárkát adjon,
Ha ennyit nem lehet, hogy lent,
A könnyes, bús világon,
Ha keresem, megtalálom
Az én testvéremet

És szólt az Úr: adok ezer virágos,
könnyű álmot, s ha egyedül vagy,
ha bánat ver meg,
Ha minden könnyeddel őt kerested
Talán megtalálod.

Érzem, ezen a bús világon
Valaki engem vár, szeret
S gyötör ezer tavaszi álom
Kerestem bár, de nem találom
Az én testvéremet.

Ábrándozom...

Pattog a tűz a kemencében, s a hűvös helyiségben érezni lehet, hogy hogyan terjed szét a meleg
és a hidegtől gémberedett kezeimbe kezd visszatérni az élet. 
Rágyújtok szépen, szinte szertartásosan a pipámra, 
és az édes vaniliaízű füst betölti a helyiséget.
 Kormi cica felugrik mellém a kemence padkájára, 
nagyot nyújtózik álmosan, majd hozzámdörzsölődik és dorombolni kezd. 
Én közben arra gondolok, hogy de sok ember fázik és éhezik a világon!
Még egy nap is oly hosszúnak tűnik ha szenved az ember. De egy életen át?
Én biztosan nem bírnám ki! Vagy igen?


Hosszú évekkel ezelőtt, bizony nekem sem volt rózsás a helyzetem,
szolgálati lakásomat egyedül kellett fenntartanom. 
Keveset kerestem, spórolnom kellett, jól beosztanom a pénzt,
ebből kifolyólag gyakran csak piritós kenyérre és mézes kenyérre jutott.
Történt egyszer, hogy hazalátogattam
a szüleimhez és édesanyám rántott húst sütött.
 Én már olyan régen nem ettem olyant, és amikor az illatát megéreztem,
 hírtelen rosszullettem, szinte az ájulás környékezett!
Összeszűkült gyomromba nem fért bele több, mint egy szelet.
De annak az íze olyan felejthetetlen volt! Nem is ettem még olyan jóízűt!


Közben a tűzben időnként erősebb roppanás hallatszik, valószínűleg
egy pár szem kukorica pattogott. Szétnézek a konyhában ahol tartózkodok, és rácsodálok a saját
kezem munkájára. Magam is alig hiszem el, hogy mindezt én hoztam létre, talán ha terveztem
volna, akkor sem lehetett volna jobban megcsinálni. És mindez szinte alig került valamibe, mert
minden maradék anyagot felhasználtam, ami az építkezésből megmaradt. Mikor a fáradtságtól és a fájdalmaimtól elcsüggedtem, de sokszor kértem a jó istent, hogy adjon még erőt a folytatásra. 
És másnapra mindíg teljesült a kérésem!
De mit ér ez a földi kincs, ha szinte alig akad olyan, akivel megoszthatom?
Akivel meg megosztom, az meg nem tudja értékelni!

Van-e értelme ennek a küzdelemnek? Vagy van más fontosabb teendőm az életben?
Úgymond elhivatottság? Egy felsőbb óhaj, aminek meg kell felelnem?

Tanuljunk a gyermekektől

Mindannyian tellve vagyunk hibákkal, amiket csak a külső szemlélő vesz észre rajtunk!
Mik ezek? Önzés, anyagiasság, büszkeség, mások lenézése, hiúság stb.
Megfigyeltem magamon, hogy akkor tudok hibátlan lenni, amikor a szívemben
fellobban a szeretet lángja!
Erre törekedj Te is ha változni akarsz!!!

Egy ilyen helyen szeretnék élni, távol a világ zajától!

Elszállunk mi most a széllel messzire

Úgy elszállnék veletek, oda hol még jók az emberek!
Talán a jó tündérek közé a mesevilágba!

Mert minden azon múlik, hogy tudjuk-e egymást szeretni, megbecsülni,
tudunk-e egymás sikereinek örülni!
Ebben benne van a közösség és az egyén boldogulása is!

Gyermekkori emlék

Valamikor, úgy az 1960-as évek környékén, Letenyén, édesapám

szülői házában töltöttem a nyarat. A ház ma is áll, pontosan
abban az állapotban, ahogyan én láttam utoljára.

A kertjében hűs fák, köztük sok gyümölcsfa álltak. Fára mászva
ettem a ropogós cseresznyét, aminek egészen különleges íze volt.
Az udvar tele volt csirkével, kacsával,libákkal. A kotlóstyúkok vigyáztak
a kiscsirkéikre és gondosan őrizték öket.Az ólban disznók röfögtek.
Az istállóban a tehén bőgött.Némely háznál lovak is voltak.
Már maga ez a sok állat rettenetes zsivalyt csinált.Folyamatosan jártak
a vályúhoz inni.A nagymama kézzel szórta szét a magokat az udvarban, s
az állatok versenyeztek a táplálékért.
Teendő volt bőven egy ilyen háznál.

Reggelire a bödönből elővett a nagymama egy "szálkás húst", ahogy
én neveztem, s a zsírjában, amiben tárolva volt, lett a sparhelten
megmelegítetve. Melléje kaptam az előző napon búboskemencében
sült házi kenyeret, melynek az illatát ma is érzem.Gyönyörű nagy
kb 3 kilós kenyerek lehettek.

Aztán mind aki jól végezte a dolgát írány játszani. Nem felejtem, a
szomszédban volt egy sánta kislány, Veronkának hívták, ő volt a
játszópajtásom. Akkoriban az utak nem voltak betonozva, hanem
csak úgy, ahogy a természet megadta, földutak voltak. Nagy esők
után sártengerré változott minden, s mi az ózondús, jó vidéki eső
utáni levegőt magunkba szívva, meztélláb csúszkáltunk a sárban.
Nagy élmény volt, s persze az esés után a ruhánk is szép látványt
nyújthatott. Majd ezt megúnva, a sárból tányérszerű sarat formáltunk,
amit a földhöz csaptunk,s nagy durranást értünk el vele.

Az árkok, amik az út szélén kétoldal voltak, ilyenkor esővízzel tele
voltak. Mi törtünk erősebb botokat, s azzal egyik oldalról a másikra
rugaszkodva ugráltuk át az árkot.

Ebédre hagymás dödöllét ettünk, aminek felejthetetlen jó íze volt, mikor
kissé lesült az edényre.Tejfellel és házi kenyérrel fölséges lakoma volt.
Ha valaki tudná, hogyan kell azt elkészíteni, hálás lennék érte!
Máskor meg az erdőben szedett friss rókagombából, vagy vargányából
volt az ebéd.Természetesen húsételek is voltak.

Aztán meg különösen kedveltük a padláson való hancúrozást, mert
a padlás tele volt szalmával és szénával. A tetőgerendákról ugrottunk
bele a szénába. Az az illat, ami ott terjengett nehezen leírható.

Délutánonként mikor jöttek haza a tehenek, mindenki várta már őket.
S a tehén nem buta állat, szépen hazatalált, egyenesen be az istállóba.
Majd a fejés következett, s mi gyermekek ittunk a friss tejből. Ez látható
is volt a szájunk körül, ahová a tej rászáradt.

Az anyuról csak úgy sugárzik a jóság

Végre sikerült feltennem a régi fotóimat, így hát újra bemutatom anyut, akiről már írtam.
Ő a jobb oldalon ül, s a barátnőivel található a képen.
A felső képen anyu látható Edina lányommal.
Nézzétek meg, akkortájt mennyivel boldogabbak voltak az emberek, pedig nagy volt a szegénység, két háborút vészeltek át.
A háború alatt laktak náluk németek és orosz katonák is.
Persze nem egyszerre, mert akkor lehet, hogy most nem írnám a blogot!
Apu sokat mesélt nekem a háború borzalmairól, ő hegyivadász volt valahol a hegyekben, s
a háború végén gyalog jött haza több száz km-ről.

Tapolcai emlékeim

Valamikor hajdanában, mikor még úgy 14 éves lehettem, a nagyi testvérénél a Juliska néninél
nyaraltam Tapolcán. Nem is egyszer, többször is.

Aki nem járt még ott az sajnálhatja, mert olyan sajátos hangulata van ennek a Bakony menti településnek.

A ház amiben voltunk, teljesen a város szélén található, és a Csobánc hegységre nézett.
Arrafelé szokás a kerítéseket kőből rakni. A bejárati kapuk fából készültek és teljesen
zártak voltak. A tavasbarlangon kívül még sok a látnivaló, pl. a Malomtó, melybe nyáron
is nagyon hidegvízű patak folyik bele. A patakban apró kishalak úszkálnak, s a meder
körül szép nagy árnyas fűzfák állnak.

Emlékszem, hogy a hideg víz ellenére nyáron a nagy melegben többen is fürödtünk a patakban. A Malom tóban pedig lestük a szebbnél szebb nagy halakat, ahogyan lágyan
úszkáltak. Természetesen a békák is rázendítettek időnként, emelve a hangulatot.

Akkortájt a tavasbarlangban még volt bőségesen víz, úgy, hogy csónakázni lehetett!
Benn a barlangban is úszkáltak a kicsiny halacskák, amik a patakból kerültek oda.
Aztán meg jóízűen ettük anyuval és Nusival a dinnyét!

Úgy szeretném

Úgy szeretném, ha minden embert boldognak láthatnék! Mindenkivel szóba elegyednék,
segítenék bármiben, s ha néha meghívnának az asztalukhoz, kellemesen elbeszélgetnénk!
Mondjátok kellene- e ettől több?
Szerveznénk közös túrákat a hegyekbe, sátoroznánk sebes patakok mellett, ködben úszó
hegyek lábánál, s hallgatnánk az erdő susogását!
Reggel madarak csicsergésére ébrednénk, s a felkelő nap sugarai mellett a friss levegőt
beszívva közösen készítenénk el a reggelit.
Aztán jóllakottan elindulnánk a hegyre fel, s a csúcsról csodálhatnánk meg az Isten alkotását!
Nem beszélnénk pénzről, üzletről, helyette mesélnénk egymásnak rég elmúlt szép emlékeinkről,
gyermekkori csínytevéseinkről!

Olyan szép a világ, ámulatbaejtően szép !

Ma készítettem ezeket a fotókat a kertben, s Danának küldöm szeretettel, aki segített a zenei
hátteret megteremteni ! Mégegyszer köszönöm !!!

Isten megpróbálja azt, akit szeret !

Sokan úgy érzik, hogy őket sorozatosan érik a csapások, hogy nem érzik Isten gondoskodását!
Ha visszagondolunk azokra az időkre, amikor még minden "jól ment", azt láthatjuk, hogy ha egy
embernek a sorsa rendben van, nincs szüksége Istenre! Élik az emberek a hétköznapi életüket,
de ha tragédia történik máris Istent okolják érte és mégjobban elfordulnak tőle!

Azonban, ha átgondoljuk, hogy milyenek voltunk előtte, és milyenné váltunk az esemény után, akkor láthatjuk, hogy vívódásunk szenvedésünk nem volt értelmetlen! Sokunkban ilyenkor tá-
madnak fel az igazi emberi érzések, ilyenkor tudjuk átérezni mások fájdalmát, azaz ekkor csiszolódik a lelkünk!

Ha belegondolunk abba, hogy Istennek terve van velünk, akkor láthatjuk, hogy a tragédiák
által tudunk igazán kibontakozni!

Jöjjetek hozzám mindnyájan

"Jöjjetek hozzám mindnyájan, ti kik megfáradtatok és én felüdítlek titeket"

Egész életemben Őt kerestem, és most végre megtaláltam!!!
Ötvenegy évig tartott a nyugtalanságom, s most az életem szebb nem is lehetne!

Hátralévő életemben csak a jóra törekszem !

Az ember előtt két út áll, vagy beáll a gyűlölködők népes táborába, vagy meghallja Jézus hívó
szavát, mint a következő idézetből olvasható.

Ha mástól már segítség nem jő,
messzünnen hív téged Ő,
fogadd el hát azt a kezet,
melyet átütöttek a szegek...

Én is úgy érzem magam, mint amit Jézus is átélhetett.

Mint bárány nyírói előtt,
úgy állt ott, s körben gyűlölők!

Én is ilyen magányosnak és kiszolgáltatottnak érzem magamat.
Egyedül állok a viharban, az erős szél majdnem elsodor, de én csak megyek előre, szomjazva a szeretetre, de nem is lennék képes máshogyan élni!

Feltettem az életemet arra, hogy tántoríthatatlanul csak a jó, az igaz és a nemes célokat támogatom! Ezt ajánlom másoknak is!
Az eddig nyugtalan lelkemet most a teljes nyugalom, és béke tölti be!

A képen látható fafaragást magam készítettem, a középen látható kis szívet datolyapálma levelei
közé fontam, melynek árnyékában valószínűleg Jézus is megpihent.