Mindannyian küszködünk ebben a ránk kényszerített, abszolút nem emberséges a
Mammon által teremtett világban, és szinte gépiesen végezzük a dolgunkat,
szívünk tele keserűséggel és tehetetlen dühvel, mert nem ezt akarjuk,
nem ilyen világban akarunk élni!
Hanem ilyenben!
Az életünk gyorsan múlik, nap nap után csak arra eszmélünk, hogy semmi olyanra nincs időnk,
amire pedig nagyon kellene, hogy időt szánjunk!
Az emberségre, az egymás iránti tiszteletre és megbecsülésre, az odafigyelésre.
Nem érünk rá arra sem, hogy örüljünk egy téli napon a melengető napsugárnak,
mikor a mindent betöltő fény ragyogása megcsillan a fákra ránehezedő zúzmarán!
Gépek lettünk és mindent hűvös gépiességgel szemlélünk.
Összeeshet előttünk egy ember, kinek élete lehet, hogy csak egy perc odafigyeléssel
megmenthető lenne!
Nincs rá időnk, átlépünk felette...
Érzéketlen gépek vagyunk, kiégett megkeseredett nemzet.
Jómagam is gyakorta belesodródom ebbe az "árba", mégis minden génem tiltakozik ez ellen!
Egy nemzet pusztulásának vagyunk a tanúi!
Minden elmúlik, de.... Krisztus él!
5 megjegyzés:
Azért jók az ilyen írások, mert jól felmérgelem magam rajtuk. Mi az, hogy ránk kényszerített? Amit én magam nem akarok, azt nincs az az isten, aki rám bírná kényszeríteni. Nincs időnk? Dehogy nincs! Hát kié az az idő? Ki osztja be helyettünk? Ki lép át az elesett felett, ha nem mi? És ki tudná felemelni, ha nem mi? Persze el lehet keseredni a körülöttünk látottakon, de mi attól még lehetünk emberségesek és nem kell másokra várni, hogy majd megteremtik nekünk azt a világot, amiben élni akarunk. Bocs az indulatért. Móni
"Amit én magam nem akarok, azt nincs az az isten, aki rám bírná kényszeríteni." - De van! Csak nem teszi mindig. Meghagyta a szabad választás jogát: magam döntök jó vagy rossz mellett, vagy éppen ellen. Igaz a következményeit is viselnem kell...Az idő pedig nem a miénk, csak a felhasználás egyszeri és visszavonhatatlan, megismételhetetlen lehetősége.
Néha tényleg reménytelennek látszik, hogy valaha is összeszedjük magunkat mint nemzet. Egyik részünk felsőbbrendűnek képzeli magát és mindent az idegenekre fog, a másik rész bár magyarul beszél, úgy viselkedik mint ha utálná saját nemzetét, kultúráját.
Minden nem rajtunk múlik. Nem menthetjük meg a nemzetet akarata ellenére, DE a magunk kis részét hozzáadhatjuk. A többi nem rajtunk múlik, el kell fogadjuk.
Köszi a véleményeket
Én sok mindenben egyetértek veled, mert igen ebben a gépiesített világban élünk és bármennyire akarjuk vagy nem akarjuk, nem mindig lehet kikerülni az alkalmazkodást.
Pl. a hivatali ügyek, banki, biztosítási ügyeket jobbára már csak a technika, a gép használatával lehet bonyolítani, sorra megszűnnek az ügyfélszolgálati irodák. Tehát van kényszer.Az idő beosztás már más kérdés.Az emberségesebb viselkedés is.Sajnos a magyar nép soha nem az összefogásáról volt híres.
S jó vezetőnk sem volt Mátyás király óta aki nagyobbá tudta tenni e nemzetet.Köszi a felvetést, jó gondolat ébresztő.
Megjegyzés küldése