Közeleg a karácsony...

Az alábbi cikket egy Rozália nevű hölgy írta, de nekem is hasonló érzéseim vannak ezzel az ünneppel kapcsolatban!

Amióta csak az eszemet tudom, a karácsony egy misztériumokkal és várakozással teli ünnep volt számomra. Az év legfontosabb ünnepe.

A misztériuma a nagyanyám által elmesélt réges-régi történetekből, a várakozás - gyerekkoromban - az ajándék várásából, a kapott ajándék okozta örömből fakadt. 

Gyerekkoromban szegényebbek voltunk. Mégis. A karácsony - hála édesanyámnak - egy semmihez sem fogható ünneppé tudott lenni, mindezek ellenére is. 
Emlékszem olyan karácsonyra, amikor az ajándék az - édesapám által - szépen átfestett babaágy és benne az - édesanyám álal készített - ágynemű, csipkés párna, csipkés takaró. Ebben feküdt a babám, - szintén az édesanyám álal varrt - gyönyörűséges ruhában... A lélegzetem is elállt a meglepetéstől és a gyönyörűségtől. És a FA! Mindig gyönyörű formájú karácsonyfánk volt, ugyanis egy "vázba" szúrkálta bele édesapám a fenyőgallyakat, az udvarunkon álló hatalmas fenyőkről. Abban az időben talán nem is árultak fenyőfát. A mi kis falunkban biztosan nem. Szóval a FA! Ezüst diók, szaloncukor, réges-régi díszek - több ezekből még mindig nagy becsben tartva -felkerül minden évben a karácsonyfánkra. Mindig elmesélem - most már az unokáimnak -, hogy ezeket már akkor is rátette a Jézuska a karácsonyfára, amikor én kicsi voltam. Rezgő jégcsapok, angyalhaj, hópihe - vattából -, és a tetején a csúcsdísz, kicsit homályos, kicsi darab letört belőle, de úgy volt fordítva, hogy ne látszódjék, alatta pedig egy kép, mely Szent Miklóst ábrázolta. És a csillagszóró! Az ezernyi apró csillag! Érzem az illatát ennek a fának, ha rágondolok. Szívemet átjárja a melegség, körülöttem állnak mindazok, akiket szerettem és körülállták velem gyerekkorom karácsonyfáját. Látom édesanyám ragyogó arcát, édesapám félszeg mosolyát, ahogy nézik boldog, sugárzó arcú kislányukat...
Egy időre a tudatlanság varázsa kimaradt a karácsonyaimból, de új boldogságot hozott, amikor már én lestem a gyermekeim sugárzó arcát. Szemükben visszatükröződött a sok színes égő fénye..., a boldog meglepetések..., a hitetlenkedve kilehelt - Anyaaa.... - amikor megtalálták az oly áhított ajándékokat.
Voltak szomorú karácsonyok is. Ezeket jó mélyen elásom a szívem egyik rejtett szegletébe, de sajnos, ilyenkor ezek is utat törnek és könnyeket csalnak a szemembe.

Még mindig ugyanúgy várom a karácsonyt, mint gyerekkoromban. Csak most azért izgulok, hogy szeretteim, de főleg az unokáim arcán megláthassam a réges-régi karácsonyok varázsát és egy pillanatra visszhangozzék fülemben az - Anyaaa... -, megvillanjon édesanyám ragyogó arca és édesapám félszeg mosolya.

Ebben az elanyagiasodott világban egy pillanatra álljon meg az idő, amikor felcsillannak a fények, felcsendül a karácsonyi ének, szívünket töltse el a szeretet érzése. Az éjféli misén, ha felcsendül az csengőszó, gondoljunk azokra is és mondjunk értük egy imádságot, akik nem lehetnek velünk és akiknek nem adatik meg, hogy karácsonyuk legyen. 

"Mennyből az angyal, 
lejött hozzátok, 
pásztorok, pásztorok,
...."

Nagyon boldog, békés karácsonyt kívánok!