Álmodtam egy alkotófalut...

Tudom, hogy idealista felfogású vagyok,

hogy az életem utolsó öt évében rendkívüli fordulatot vettem,

de mindíg képes voltam a megújulásra,

az új, az emberi társadalmat előrevivő gondolatok elfogadására!

Nem kötöm magamat mereven egy ideológiához sem,

ha valaki észérvekkel meg tud győzni,

képes vagyok azokat elfogadni!

Tudom, hogy csak álom ez, de jó megálmodni egy olyan

közösséget, ahol nem a húsosfazékhoz való tolakodás és az

ahhoz való mindenáron történő ragaszkodás áll az előtérben,

hanem a közösség fennmaradása, a közös tettek,

és a közös örömök keresése,

valamint az ebből adódó mindannyiunk anyagi és szellemi

gyarapodását szolgáló tevékenység a legfontosabb!

Természetesen úgy, hogy abban úgy az egyén mint a közösség

megtalálja a számítását.

Nem pénzalapon kell gondolkodni, hanem érzelmi alapon,

törődve a másikkal úgy, hogy figyelmen kívül kell

hagyni annak faji, vallási és politikai hovatartozását!

Ez az amit Rózsa Florez életéből, mint pozitívumot

most legutóbb megtanultam!

(lásd. a következő erre vonatkozó bejegyzésemet is!)

A munka az embert kell, hogy szolgálja és nem fordítva, és

nem csak egyes emberek érdekeit, hanem mindannyiunkét!

Ennyi bevezető után elmesélném a soha meg nem

valósítható elképzelésemet!

Miért nem valósíthatóak meg?

Azért mert mindíg olyanok ragaszkodnak azokhoz a pozíciókhoz,

akik képtelenek az új befogadására, a kedvező változásokra,

melyek mindannyiunk érdekeit előmozdíthatnák!

Egy olyan közösséget szeretnék, ahol az emberi tehetségek

érvényesülésének semmi nem szab gátat, ahol az írigység

nem állíthatja meg a tehetséges emberek kibontakozását!

Milyen szép lenne egy alkotóházban illetve faluban

különféle mesterségeket űző emberekkel együtt dolgozni,

és az általuk elkészített tárgyakban,

művekben gyönyörködni, azokat a mindennapi életben alkalmazni.

Itt mindenféle mesterség szóba jöhetne.

Ez akár meg is alapozhatná a felemelkedésünket is!