Nehéz homályba kúszik a jövő,
mint szürkületkor erdőben az út...
Aki bemegy, nem tudja merre jut.
S nem tudja, ki lesz, aki szembe jő!
Tán a Balsors lesz, tán a Jószerencse,
talán törpe lesz, talán óriás.
Talán lidérc, ki tőrt vet, vermet ás,
talán angyal, hogy lelkünk égbe mentse.
Megyünk, eltévedt gyermekek, vakon,
előttünk fel-felmordul a vadon,
a szélben száraz levél kavarog.
Legyen az erdő akármily setét,
Csak el ne engedjük egymás kezét,
kitett anyátlan árvák: magyarok.
Reményik Sándor verse
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése